Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Két vélemény:             az egyik olcsó,a másik drága.

                        az egyik jobban beválik, a másik kevésbé!

Döntsétek el ,melyik tetszik jobban!

Ez az egyik:

Fontos az hogy milyen csalival indulunk el horgászni, ezért gondosan meg kell válogatni őket.Pl. vigyünk magunkkal kukoricát+élőcsalit(gilisztát,csontit)+pelletet, és etetőanyagot is.Nem kell sok csalit vásárolnunk.Mindenből elég 1-2 doboz ill. zacskó.Békés halakra mint pl. a ponty Kép kukoricával és pellettel éredemes horgászni, kárászra, keszegre inkább az élőcsali a megfelelő.Ragadozó halra mint a csuka, süllő pergethetünk műcsalival, rapalával .Fenekezhetünk és úszózhatunk is rájuk.Itt egy fenekező szerelék békés halakra:a főzsinorra fűzünk egy etetőkosarat, alá pedig forgókapcsot kötünk,amelyre előkés horgot rakunk.A kosár fölé előkerögzítőt köthetünk, amire szintén horgot teszünk.KÉSZEN IS VAN!!!

Ez pedig a másik:

 

Az eredményes csalizás titka:

Szinte minden tóra, víztípusra lehet találni olyan csalizási technikát a pontyhorgászat terén, mely jelentősen megnövelheti a horgászat sikerességét. Vannak olyan vizek, ahol szinte kizárólag csak a lebegtetés lehet a nyerő, míg más helyeken el lehet felejteni a csali megemelését. Egyes tavakon a tigrismogyoró verhetetlennek bizonyulhat, míg a bojlit figyelembe sem veszik a pontyok. A mártogató dipek alkalmazása sem válhat be mindenhol, előfordulhat az is, hogy zavaró hatással lesz a halakra. Egy a lényeg! Mindig, minden esetben keressük a legjobb megoldásnak tűnő csalikombinációt, folyamatosan próbáljunk újítani, variálni a siker érdekében!

Tudtuk, hogy Háromfán egész évben rengetegen horgásznak, nem sok nyugtuk van a halaknak, s ennek köszönhetően biztosan óvatosabbá váltak. Éppen ezért az etetési taktikánkat a következőképpen alakítottuk ki. Szinte kizárólag csak nagyszemű, Big Carp chunks-al és csőpellettel etettünk, bojli az öt nap alatt minimális mennyiségű, 1-1,5 kg fogyott el. Fő etetési időszakot nem választottunk ki, kizárólag a kapások után etettünk be 8-10 szem bojlit, valamint kb. 1 kg chunks-t és csőpelletet. Az otthoni akváriumi vizsgálataim során, mikor is legalább 40 féle pellet oldódási idejét, tartósságát, felhősödését vizsgáltam, érdekes megfigyeléseket tehettem.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A háromfai harmadik helyünket nagymértékben a verseny közbeni változtatásoknak is köszönhetjük, de a csali zselészerű bevonása is nagyot lendítetett rajtunk az eredményesség útján

 

A chunks és csőpellet még 6-8 óra elteltével is viszonylag kemény maradt, legalábbis a belseje. Az eredeti 21 mm-es átmérő két részre bontható a vízzel való találkozás után. A belső, kb. 10 mm-es magot egy rendkívül puha, zselészerű és csábító külső réteg veszi körül. Biztos voltam benne, hogy ez a halaknak nagyon tetszene, csak az volt a kérdés, hogy ezt hogyan lehetne leutánozni. A megoldást végül a Pelzer squides Super Jelly jelentette. A dipbe bemártogatott és a Super Jellybe megforgatott bojlit a vízbe érkezését követően szinte ugyanolyan zselés réteg vette körbe, mint a chunks-t és a csőpelletet. Ez nyerőnek bizonyult a versenyen, hisz a sok kapás és a kifogott 121,6 kg ponty önmagáért beszél. Nézzük át együtt, hogy hogyan csaliztunk, hogy tettük vonzóvá a bojlinkat a pontyok számára.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

Az első és egyben legfontosabb az, hogy idén, úgy érzem, sikerült kikísérletezni, előállítani azt a bojlit, mely szinte minden helyzetben nyerőnek bizonyult, jóformán bolondultak érte a pontyok. Palotáson a 4. hely, Maconkán az 1. hely és a háromfai 3. hely meggyőzött arról, hogy jó úton járok, végre összeállt az az anyag, melyre már régóta vágytam. Ez az abszolút halas jellegű, a ponty természetes táplálékát nagymértékben tartalmazó bojli a jövőben állandó „horgásztársam” lesz a túráimon

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

A pelletek egyre nagyobb tért hódítanak hazánkban is a pontyhorgászok körében, s a jövőben még nagyobb jelentőségre fognak szert tenni. Aki eredményes szeretne lenni a pontyhorgászat közben, az nem feledkezhet meg a pelletekről. Már gyártanak szinte minden méretben, ízesítésben, fajtában, a lassú, pár másodperces oldódásútól egészen a több órás oldódásúig. Otthon bárki tapasztalatokat szerezhet a pelletek egyik legfontosabb tulajdonságáról, az oldódásról. Mindenki kikísérletezheti maga, hogy a horgászatok elején a minél gyorsabb figyelemfelkeltés miatt a mely gyors oldódású pelletet alkalmazza, a horgásztúrák vége felé pedig melyik, állagát tovább, akár órákig megtartó pelletekhez nyúljon. Az sem mindegy, hogy évszakok szerint milyen pelletet használunk, de a saját tapasztalataink erre is megoldást nyújthatnak

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

A háromfai versenyen a Super Jelly használata előtt bedippeltük a bojlikat, hogy a squides por minél nagyobb mennyiségben ragadjon rá a golyókra. Az elején nagy jelentőséget tulajdonítottunk a dip ízesítésének, de szép lassan rájöttünk, hogy ennek valószínűleg nincs nagy szerepe. Az áfonyástól kezdve egészen a kaviárosig nyerő volt mindegyik dip, de még a Nutrabaits 3D-vel is szép halakat fogtunk. A lényeg a zselés, squides réteg kialakítása volt

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

A versenyt a Big Carp Extra áfonyás dipjével kezdtük el, s csak miután egy kapás után nem találtuk a csónakban, akkor nyúltunk a Nutrabaits 3D-hez. Miután alig félóra elteltével kapásunk volt erre a csalizásra is, majd ezt rövid időn belül még két hal követte, elvégeztünk egy próbát. A Super Jelly használata előtt kaviáros dippel vontuk be a bojlikat. Erre is volt kapásunk! Viszont a natúr, dip és jelly nélkül letett golyókra az öt nap során mozdításunk sem volt!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

Miután megfelelő mértékben bedippeltük a bojlit (sűrűbb dipekben nem kell percekig tartani, elég egy egyszerű mártó mozdulat), helyezzük bele a Super Jelly-s dobozba, és óvatosan tekerjük rá a fedelét. Így alapos összerázás után megfelelő mértékű por ragad majd rá a bedippelt golyóra

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

A Super Jelly-nek van még egy számomra nagyon fontos tulajdonsága. Szinte szó szerint eltűnteti a horgot! Eltűnik a horog fémes csillogása, zavaró jelenléte a porral történő bevonás után a hal számára kevésbé érzékelhető. Szerintem a bojli beszippantása közben a ponty abszolúte nem érzi meg a horog „fémes ízét”, nem érintkezik közvetlenül a számára oly sok kellemetlen élményt nyújtó horoggal

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

A képen is tökéletesen látszik, hogy mennyire hasonlít egymásra a már öt-hat órája vízben ázó chunks, csőpellet és a Super Jellyvel bevont bojli. A hasonlóság nem csak a látványra értendő, hanem a tapintásra is. Az agyonhorgászott vizeken a ponty a pelleteket mindig könnyebben elfogadja, óvatlanabbul szippantja fel, mint a bojlit, hisz lényegesen kevesebb kellemetlen élménye fűződik ehhez az etetőanyaghoz. Köszönhető ez annak, hogy nagyon kevesen csaliznak pellettel. Tehát ha a bojlink külső rétegét hasonló állagúvá tudjuk tenni, mint a vízben oldódó pellet, az már fél siker! Persze a pelletekkel történő etetésnek is megvan a maga hátránya. Egy apró halaktól hemzsegő vízen nem sokáig maradnak meg az etetésen, az éhes fehérhal-állomány hamar elfogyasztaná, nem sok maradna meg az etetésre esetleg később érkező nagyobb pontyoknak. Így pedig oda a figyelemfelkeltő hatás

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

 

Ez a Super Jellyvel bevont bojli öt órát vízben töltve nézett ki így. Tökéletesen megmaradt rajta a zselés réteg, csábítóan várta az etetésre érkező pontyokat

 

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete csalik és szerelék

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

györtelek rákoczi ut 77

(tomi, 2011.04.01 08:19)

hajrá fuk lányok görbül jön a bototok

tatabánya

(stomi, 2011.02.07 14:22)

kipróbálom

ocsa-felsöbabéd

(feri, 2009.03.13 11:37)

jo halakat lehet fogni

sadas

(def, 2009.01.06 21:10)

aefsdfasd

valami

(adam, 2008.07.15 09:36)

naon coooooooooooooooooooooooooooooooooooool csak kár hogy nem tudok olvasni