Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 




 

Wobblerkészítés – újabb tapasztalatok
  
Néhány újabb tapasztalatomat szeretném megosztani a fahalfaragókkal.
Fõleg a „japán fahal” -al kapcsolatos tanulságokról írok.
Kezdetben egy darabból készítettem a fahalaimat, az utóbbi szériánál próbáltam ki a két félbõl összerakós szisztémát. Látszólag több macera van vele, de megéri.
Az ideiglenes összeragasztást kétoldalas öntapadó fóliával a legjobb csinálni. Ragasztás után satuval óvatosan megszorítom, így nagyon jól bírja a faragás és csiszolás megpróbáltatásait.
Ha kész a halforma, ilyenkor kell megmérni a súlyát, és a vízkiszorítását, már amennyiben valakinek van rá lehetõsége (legalább 0,1 g pontosságú digitális gyorsmérleggel rendelkezõk elõnyben J). A súlymérés nem szorul magyarázatra, a vízkiszorítást a következõképpen mérhetjük: Egy pohár vizet felteszünk a mérlegre, lenullázzuk, és a halacskát egy beleszúrt gombostûnél fogva a víz alá merítjük. Az így kapott érték a vízkiszorítás, vagy ha úgy tetszik, a halra ható felhajtóerõ. Most kell eldönteni, hogy úszó, lebegõ vagy süllyedõ csalit készítsünk. A súlyozás megállapításánál kalkuláljuk be a hal saját tömegén felül a drót, horgok, karikák, nyelv súlyát is!
A nyelv helyét még összeragasztott állapotában fûrészelem be, ezután kettéveszem, berajzolom és befaragom a drót helyét, és kifúrom az ürege(ke)t a súlyozásnak. Összeragasztáshoz megkenem a két oldalt, mint a vajaskenyeret, és csipesszel összeszorítom.
Legfõbb elõnye ennek a technikának, hogy vízállóbb lesz a halacska, ez a fajta összeragasztás sokkal korrektebb lezárást eredményez, mint a „hagyományos”. A „bevágott has” módszernél fennáll a veszélye, hogy a drótfüleknél megbújik egy lyuk vagy buborék, amit csak akkor veszünk észre, amikor megszívja magát a hal vízzel, és elkezd róla hámlani a festék.
Nem akarom elhallgatni a hátrányát sem: ez a módszer csak kiforrott, „tuti” modellekhez való. A technológiából adódóan nemigen van alkalom a gyártás közbeni próbákra, korrekciókra, mert összeragasztás után már nincs lehetõség érdemi módosításra, ezzel szemben a „bevágott has” szisztéma inkább támogatja a fejlesztést, kísérletezést.
Az alufóliás bevonásról.
Illendõ impregnálás, alapozó festés után (ld. 1.) kezdjünk hozzá.
A fóliát elsõ lépésben simogassuk rá egy reszelõre. Ez két elõnnyel is jár. Egyrészt pikkelymintás lesz a hal, másrészt – és ez a fontosabb – sokkal jobban tudunk majd dolgozni a recés fóliával. Rásimításkor jóindulatúan követi a görbületeket, és egy-két kisebb ránc sem tûnik fel a mintázott felületen.
Ezután szabjuk ki a hal „profilját”, kis ráhagyással, úgy, hogy a hát és a has vonalában csak 1-2-3 mm maradjon fedetlenül. A felragasztáshoz Eporapidot használtam, pár csepp nitrohígítóval kenhetõre hígítva (sima lakk nem jó, mert nem szárad meg a fólia alatt!). Vékonyan kell kenni, ne türemkedjen ki a széleknél! Ezután jön a simogatás, ujjal, finoman, középrõl a szélek felé. Ha megszárad, meg szoktam mártani 2-3 réteg híg nitrolakkban.
Festés.
Karácsonyra megleptem magam egy modell-szórópiszollyal J.
3-4-5 ezer forintért már lehet kapni egyszerûbb típusokat, saját színeket keverhetek, és az eredményt össze sem lehet hasonlítani a szórópalackos festékekkel. Kompresszorom nem lévén, egy pótkereket használok légtartálynak, egy alkalmasan átalakított szelepsapka a csatlakozó adapter. Egy töltés 10-15 hal egyszeri lefújására bõven elég.
(Egyszer kifogyott a levegõm, kocsiba nem mertem ülni, mert este boroztam, de nagyon be akartam fejezni a festést. Nagyot néztek a benzinkutasok, amikor megjelentem a biciklire gumipókozott pótkerékkel J)
A festékeket illetõen a kis dobozos (2 dl?) Neoluxot tartom a legjobb vételnek, kb. 3-400 Ft, alig drágább, mint a gyûszûnyi modellfesték. Nagyon szép felületet ad, a fólia csillogása is érvényesül alatta.
És itt az eredmény:
 
Wobblerkészítés – újabb tapasztalatok
  
Néhány újabb tapasztalatomat szeretném megosztani a fahalfaragókkal.
Fõleg a „japán fahal” -al kapcsolatos tanulságokról írok.
Kezdetben egy darabból készítettem a fahalaimat, az utóbbi szériánál próbáltam ki a két félbõl összerakós szisztémát. Látszólag több macera van vele, de megéri.
Az ideiglenes összeragasztást kétoldalas öntapadó fóliával a legjobb csinálni. Ragasztás után satuval óvatosan megszorítom, így nagyon jól bírja a faragás és csiszolás megpróbáltatásait.
Ha kész a halforma, ilyenkor kell megmérni a súlyát, és a vízkiszorítását, már amennyiben valakinek van rá lehetõsége (legalább 0,1 g pontosságú digitális gyorsmérleggel rendelkezõk elõnyben J). A súlymérés nem szorul magyarázatra, a vízkiszorítást a következõképpen mérhetjük: Egy pohár vizet felteszünk a mérlegre, lenullázzuk, és a halacskát egy beleszúrt gombostûnél fogva a víz alá merítjük. Az így kapott érték a vízkiszorítás, vagy ha úgy tetszik, a halra ható felhajtóerõ. Most kell eldönteni, hogy úszó, lebegõ vagy süllyedõ csalit készítsünk. A súlyozás megállapításánál kalkuláljuk be a hal saját tömegén felül a drót, horgok, karikák, nyelv súlyát is!
A nyelv helyét még összeragasztott állapotában fûrészelem be, ezután kettéveszem, berajzolom és befaragom a drót helyét, és kifúrom az ürege(ke)t a súlyozásnak. Összeragasztáshoz megkenem a két oldalt, mint a vajaskenyeret, és csipesszel összeszorítom.
Legfõbb elõnye ennek a technikának, hogy vízállóbb lesz a halacska, ez a fajta összeragasztás sokkal korrektebb lezárást eredményez, mint a „hagyományos”. A „bevágott has” módszernél fennáll a veszélye, hogy a drótfüleknél megbújik egy lyuk vagy buborék, amit csak akkor veszünk észre, amikor megszívja magát a hal vízzel, és elkezd róla hámlani a festék.
Nem akarom elhallgatni a hátrányát sem: ez a módszer csak kiforrott, „tuti” modellekhez való. A technológiából adódóan nemigen van alkalom a gyártás közbeni próbákra, korrekciókra, mert összeragasztás után már nincs lehetõség érdemi módosításra, ezzel szemben a „bevágott has” szisztéma inkább támogatja a fejlesztést, kísérletezést.
Az alufóliás bevonásról.
Illendõ impregnálás, alapozó festés után (ld. 1.) kezdjünk hozzá.
A fóliát elsõ lépésben simogassuk rá egy reszelõre. Ez két elõnnyel is jár. Egyrészt pikkelymintás lesz a hal, másrészt – és ez a fontosabb – sokkal jobban tudunk majd dolgozni a recés fóliával. Rásimításkor jóindulatúan követi a görbületeket, és egy-két kisebb ránc sem tûnik fel a mintázott felületen.
Ezután szabjuk ki a hal „profilját”, kis ráhagyással, úgy, hogy a hát és a has vonalában csak 1-2-3 mm maradjon fedetlenül. A felragasztáshoz Eporapidot használtam, pár csepp nitrohígítóval kenhetõre hígítva (sima lakk nem jó, mert nem szárad meg a fólia alatt!). Vékonyan kell kenni, ne türemkedjen ki a széleknél! Ezután jön a simogatás, ujjal, finoman, középrõl a szélek felé. Ha megszárad, meg szoktam mártani 2-3 réteg híg nitrolakkban.
Festés.
Karácsonyra megleptem magam egy modell-szórópiszollyal J.
3-4-5 ezer forintért már lehet kapni egyszerûbb típusokat, saját színeket keverhetek, és az eredményt össze sem lehet hasonlítani a szórópalackos festékekkel. Kompresszorom nem lévén, egy pótkereket használok légtartálynak, egy alkalmasan átalakított szelepsapka a csatlakozó adapter. Egy töltés 10-15 hal egyszeri lefújására bõven elég.
(Egyszer kifogyott a levegõm, kocsiba nem mertem ülni, mert este boroztam, de nagyon be akartam fejezni a festést. Nagyot néztek a benzinkutasok, amikor megjelentem a biciklire gumipókozott pótkerékkel J)
A festékeket illetõen a kis dobozos (2 dl?) Neoluxot tartom a legjobb vételnek, kb. 3-400 Ft, alig drágább, mint a gyûszûnyi modellfesték. Nagyon szép felületet ad, a fólia csillogása is érvényesül alatta.
És itt az eredmény:
 
Wobblerkészítés – újabb tapasztalatok
  
Néhány újabb tapasztalatomat szeretném megosztani a fahalfaragókkal.
Fõleg a „japán fahal” -al kapcsolatos tanulságokról írok.
Kezdetben egy darabból készítettem a fahalaimat, az utóbbi szériánál próbáltam ki a két félbõl összerakós szisztémát. Látszólag több macera van vele, de megéri.
Az ideiglenes összeragasztást kétoldalas öntapadó fóliával a legjobb csinálni. Ragasztás után satuval óvatosan megszorítom, így nagyon jól bírja a faragás és csiszolás megpróbáltatásait.
Ha kész a halforma, ilyenkor kell megmérni a súlyát, és a vízkiszorítását, már amennyiben valakinek van rá lehetõsége (legalább 0,1 g pontosságú digitális gyorsmérleggel rendelkezõk elõnyben J). A súlymérés nem szorul magyarázatra, a vízkiszorítást a következõképpen mérhetjük: Egy pohár vizet felteszünk a mérlegre, lenullázzuk, és a halacskát egy beleszúrt gombostûnél fogva a víz alá merítjük. Az így kapott érték a vízkiszorítás, vagy ha úgy tetszik, a halra ható felhajtóerõ. Most kell eldönteni, hogy úszó, lebegõ vagy süllyedõ csalit készítsünk. A súlyozás megállapításánál kalkuláljuk be a hal saját tömegén felül a drót, horgok, karikák, nyelv súlyát is!
A nyelv helyét még összeragasztott állapotában fûrészelem be, ezután kettéveszem, berajzolom és befaragom a drót helyét, és kifúrom az ürege(ke)t a súlyozásnak. Összeragasztáshoz megkenem a két oldalt, mint a vajaskenyeret, és csipesszel összeszorítom.
Legfõbb elõnye ennek a technikának, hogy vízállóbb lesz a halacska, ez a fajta összeragasztás sokkal korrektebb lezárást eredményez, mint a „hagyományos”. A „bevágott has” módszernél fennáll a veszélye, hogy a drótfüleknél megbújik egy lyuk vagy buborék, amit csak akkor veszünk észre, amikor megszívja magát a hal vízzel, és elkezd róla hámlani a festék.
Nem akarom elhallgatni a hátrányát sem: ez a módszer csak kiforrott, „tuti” modellekhez való. A technológiából adódóan nemigen van alkalom a gyártás közbeni próbákra, korrekciókra, mert összeragasztás után már nincs lehetõség érdemi módosításra, ezzel szemben a „bevágott has” szisztéma inkább támogatja a fejlesztést, kísérletezést.
Az alufóliás bevonásról.
Illendõ impregnálás, alapozó festés után (ld. 1.) kezdjünk hozzá.
A fóliát elsõ lépésben simogassuk rá egy reszelõre. Ez két elõnnyel is jár. Egyrészt pikkelymintás lesz a hal, másrészt – és ez a fontosabb – sokkal jobban tudunk majd dolgozni a recés fóliával. Rásimításkor jóindulatúan követi a görbületeket, és egy-két kisebb ránc sem tûnik fel a mintázott felületen.
Ezután szabjuk ki a hal „profilját”, kis ráhagyással, úgy, hogy a hát és a has vonalában csak 1-2-3 mm maradjon fedetlenül. A felragasztáshoz Eporapidot használtam, pár csepp nitrohígítóval kenhetõre hígítva (sima lakk nem jó, mert nem szárad meg a fólia alatt!). Vékonyan kell kenni, ne türemkedjen ki a széleknél! Ezután jön a simogatás, ujjal, finoman, középrõl a szélek felé. Ha megszárad, meg szoktam mártani 2-3 réteg híg nitrolakkban.
Festés.
Karácsonyra megleptem magam egy modell-szórópiszollyal J.
3-4-5 ezer forintért már lehet kapni egyszerûbb típusokat, saját színeket keverhetek, és az eredményt össze sem lehet hasonlítani a szórópalackos festékekkel. Kompresszorom nem lévén, egy pótkereket használok légtartálynak, egy alkalmasan átalakított szelepsapka a csatlakozó adapter. Egy töltés 10-15 hal egyszeri lefújására bõven elég.
(Egyszer kifogyott a levegõm, kocsiba nem mertem ülni, mert este boroztam, de nagyon be akartam fejezni a festést. Nagyot néztek a benzinkutasok, amikor megjelentem a biciklire gumipókozott pótkerékkel J)
A festékeket illetõen a kis dobozos (2 dl?) Neoluxot tartom a legjobb vételnek, kb. 3-400 Ft, alig drágább, mint a gyûszûnyi modellfesték. Nagyon szép felületet ad, a fólia csillogása is érvényesül alatta.
És itt az eredmény:
 
Wobblerkészítés – újabb tapasztalatok
  
Néhány újabb tapasztalatomat szeretném megosztani a fahalfaragókkal.
Fõleg a „japán fahal” -al kapcsolatos tanulságokról írok.
Kezdetben egy darabból készítettem a fahalaimat, az utóbbi szériánál próbáltam ki a két félbõl összerakós szisztémát. Látszólag több macera van vele, de megéri.
Az ideiglenes összeragasztást kétoldalas öntapadó fóliával a legjobb csinálni. Ragasztás után satuval óvatosan megszorítom, így nagyon jól bírja a faragás és csiszolás megpróbáltatásait.
Ha kész a halforma, ilyenkor kell megmérni a súlyát, és a vízkiszorítását, már amennyiben valakinek van rá lehetõsége (legalább 0,1 g pontosságú digitális gyorsmérleggel rendelkezõk elõnyben J). A súlymérés nem szorul magyarázatra, a vízkiszorítást a következõképpen mérhetjük: Egy pohár vizet felteszünk a mérlegre, lenullázzuk, és a halacskát egy beleszúrt gombostûnél fogva a víz alá merítjük. Az így kapott érték a vízkiszorítás, vagy ha úgy tetszik, a halra ható felhajtóerõ. Most kell eldönteni, hogy úszó, lebegõ vagy süllyedõ csalit készítsünk. A súlyozás megállapításánál kalkuláljuk be a hal saját tömegén felül a drót, horgok, karikák, nyelv súlyát is!
A nyelv helyét még összeragasztott állapotában fûrészelem be, ezután kettéveszem, berajzolom és befaragom a drót helyét, és kifúrom az ürege(ke)t a súlyozásnak. Összeragasztáshoz megkenem a két oldalt, mint a vajaskenyeret, és csipesszel összeszorítom.
Legfõbb elõnye ennek a technikának, hogy vízállóbb lesz a halacska, ez a fajta összeragasztás sokkal korrektebb lezárást eredményez, mint a „hagyományos”. A „bevágott has” módszernél fennáll a veszélye, hogy a drótfüleknél megbújik egy lyuk vagy buborék, amit csak akkor veszünk észre, amikor megszívja magát a hal vízzel, és elkezd róla hámlani a festék.
Nem akarom elhallgatni a hátrányát sem: ez a módszer csak kiforrott, „tuti” modellekhez való. A technológiából adódóan nemigen van alkalom a gyártás közbeni próbákra, korrekciókra, mert összeragasztás után már nincs lehetõség érdemi módosításra, ezzel szemben a „bevágott has” szisztéma inkább támogatja a fejlesztést, kísérletezést.
Az alufóliás bevonásról.
Illendõ impregnálás, alapozó festés után (ld. 1.) kezdjünk hozzá.
A fóliát elsõ lépésben simogassuk rá egy reszelõre. Ez két elõnnyel is jár. Egyrészt pikkelymintás lesz a hal, másrészt – és ez a fontosabb – sokkal jobban tudunk majd dolgozni a recés fóliával. Rásimításkor jóindulatúan követi a görbületeket, és egy-két kisebb ránc sem tûnik fel a mintázott felületen.
Ezután szabjuk ki a hal „profilját”, kis ráhagyással, úgy, hogy a hát és a has vonalában csak 1-2-3 mm maradjon fedetlenül. A felragasztáshoz Eporapidot használtam, pár csepp nitrohígítóval kenhetõre hígítva (sima lakk nem jó, mert nem szárad meg a fólia alatt!). Vékonyan kell kenni, ne türemkedjen ki a széleknél! Ezután jön a simogatás, ujjal, finoman, középrõl a szélek felé. Ha megszárad, meg szoktam mártani 2-3 réteg híg nitrolakkban.
Festés.
Karácsonyra megleptem magam egy modell-szórópiszollyal J.
3-4-5 ezer forintért már lehet kapni egyszerûbb típusokat, saját színeket keverhetek, és az eredményt össze sem lehet hasonlítani a szórópalackos festékekkel. Kompresszorom nem lévén, egy pótkereket használok légtartálynak, egy alkalmasan átalakított szelepsapka a csatlakozó adapter. Egy töltés 10-15 hal egyszeri lefújására bõven elég.
(Egyszer kifogyott a levegõm, kocsiba nem mertem ülni, mert este boroztam, de nagyon be akartam fejezni a festést. Nagyot néztek a benzinkutasok, amikor megjelentem a biciklire gumipókozott pótkerékkel J)
A festékeket illetõen a kis dobozos (2 dl?) Neoluxot tartom a legjobb vételnek, kb. 3-400 Ft, alig drágább, mint a gyûszûnyi modellfesték. Nagyon szép felületet ad, a fólia csillogása is érvényesül alatta.
És itt az eredmény:
 
Wobblerkészítés – újabb tapasztalatok
  
Néhány újabb tapasztalatomat szeretném megosztani a fahalfaragókkal.
Fõleg a „japán fahal” -al kapcsolatos tanulságokról írok.
Kezdetben egy darabból készítettem a fahalaimat, az utóbbi szériánál próbáltam ki a két félbõl összerakós szisztémát. Látszólag több macera van vele, de megéri.
Az ideiglenes összeragasztást kétoldalas öntapadó fóliával a legjobb csinálni. Ragasztás után satuval óvatosan megszorítom, így nagyon jól bírja a faragás és csiszolás megpróbáltatásait.
Ha kész a halforma, ilyenkor kell megmérni a súlyát, és a vízkiszorítását, már amennyiben valakinek van rá lehetõsége (legalább 0,1 g pontosságú digitális gyorsmérleggel rendelkezõk elõnyben J). A súlymérés nem szorul magyarázatra, a vízkiszorítást a következõképpen mérhetjük: Egy pohár vizet felteszünk a mérlegre, lenullázzuk, és a halacskát egy beleszúrt gombostûnél fogva a víz alá merítjük. Az így kapott érték a vízkiszorítás, vagy ha úgy tetszik, a halra ható felhajtóerõ. Most kell eldönteni, hogy úszó, lebegõ vagy süllyedõ csalit készítsünk. A súlyozás megállapításánál kalkuláljuk be a hal saját tömegén felül a drót, horgok, karikák, nyelv súlyát is!
A nyelv helyét még összeragasztott állapotában fûrészelem be, ezután kettéveszem, berajzolom és befaragom a drót helyét, és kifúrom az ürege(ke)t a súlyozásnak. Összeragasztáshoz megkenem a két oldalt, mint a vajaskenyeret, és csipesszel összeszorítom.
Legfõbb elõnye ennek a technikának, hogy vízállóbb lesz a halacska, ez a fajta összeragasztás sokkal korrektebb lezárást eredményez, mint a „hagyományos”. A „bevágott has” módszernél fennáll a veszélye, hogy a drótfüleknél megbújik egy lyuk vagy buborék, amit csak akkor veszünk észre, amikor megszívja magát a hal vízzel, és elkezd róla hámlani a festék.
Nem akarom elhallgatni a hátrányát sem: ez a módszer csak kiforrott, „tuti” modellekhez való. A technológiából adódóan nemigen van alkalom a gyártás közbeni próbákra, korrekciókra, mert összeragasztás után már nincs lehetõség érdemi módosításra, ezzel szemben a „bevágott has” szisztéma inkább támogatja a fejlesztést, kísérletezést.
Az alufóliás bevonásról.
Illendõ impregnálás, alapozó festés után (ld. 1.) kezdjünk hozzá.
A fóliát elsõ lépésben simogassuk rá egy reszelõre. Ez két elõnnyel is jár. Egyrészt pikkelymintás lesz a hal, másrészt – és ez a fontosabb – sokkal jobban tudunk majd dolgozni a recés fóliával. Rásimításkor jóindulatúan követi a görbületeket, és egy-két kisebb ránc sem tûnik fel a mintázott felületen.
Ezután szabjuk ki a hal „profilját”, kis ráhagyással, úgy, hogy a hát és a has vonalában csak 1-2-3 mm maradjon fedetlenül. A felragasztáshoz Eporapidot használtam, pár csepp nitrohígítóval kenhetõre hígítva (sima lakk nem jó, mert nem szárad meg a fólia alatt!). Vékonyan kell kenni, ne türemkedjen ki a széleknél! Ezután jön a simogatás, ujjal, finoman, középrõl a szélek felé. Ha megszárad, meg szoktam mártani 2-3 réteg híg nitrolakkban.
Festés.
Karácsonyra megleptem magam egy modell-szórópiszollyal J.
3-4-5 ezer forintért már lehet kapni egyszerûbb típusokat, saját színeket keverhetek, és az eredményt össze sem lehet hasonlítani a szórópalackos festékekkel. Kompresszorom nem lévén, egy pótkereket használok légtartálynak, egy alkalmasan átalakított szelepsapka a csatlakozó adapter. Egy töltés 10-15 hal egyszeri lefújására bõven elég.
(Egyszer kifogyott a levegõm, kocsiba nem mertem ülni, mert este boroztam, de nagyon be akartam fejezni a festést. Nagyot néztek a benzinkutasok, amikor megjelentem a biciklire gumipókozott pótkerékkel J)
A festékeket illetõen a kis dobozos (2 dl?) Neoluxot tartom a legjobb vételnek, kb. 3-400 Ft, alig drágább, mint a gyûszûnyi modellfesték. Nagyon szép felületet ad, a fólia csillogása is érvényesül alatta.
És itt az eredmény:
 
Wobblerkészítés – újabb tapasztalatok
  
Néhány újabb tapasztalatomat szeretném megosztani a fahalfaragókkal.
Fõleg a „japán fahal” -al kapcsolatos tanulságokról írok.
Kezdetben egy darabból készítettem a fahalaimat, az utóbbi szériánál próbáltam ki a két félbõl összerakós szisztémát. Látszólag több macera van vele, de megéri.
Az ideiglenes összeragasztást kétoldalas öntapadó fóliával a legjobb csinálni. Ragasztás után satuval óvatosan megszorítom, így nagyon jól bírja a faragás és csiszolás megpróbáltatásait.
Ha kész a halforma, ilyenkor kell megmérni a súlyát, és a vízkiszorítását, már amennyiben valakinek van rá lehetõsége (legalább 0,1 g pontosságú digitális gyorsmérleggel rendelkezõk elõnyben J). A súlymérés nem szorul magyarázatra, a vízkiszorítást a következõképpen mérhetjük: Egy pohár vizet felteszünk a mérlegre, lenullázzuk, és a halacskát egy beleszúrt gombostûnél fogva a víz alá merítjük. Az így kapott érték a vízkiszorítás, vagy ha úgy tetszik, a halra ható felhajtóerõ. Most kell eldönteni, hogy úszó, lebegõ vagy süllyedõ csalit készítsünk. A súlyozás megállapításánál kalkuláljuk be a hal saját tömegén felül a drót, horgok, karikák, nyelv súlyát is!
A nyelv helyét még összeragasztott állapotában fûrészelem be, ezután kettéveszem, berajzolom és befaragom a drót helyét, és kifúrom az ürege(ke)t a súlyozásnak. Összeragasztáshoz megkenem a két oldalt, mint a vajaskenyeret, és csipesszel összeszorítom.
Legfõbb elõnye ennek a technikának, hogy vízállóbb lesz a halacska, ez a fajta összeragasztás sokkal korrektebb lezárást eredményez, mint a „hagyományos”. A „bevágott has” módszernél fennáll a veszélye, hogy a drótfüleknél megbújik egy lyuk vagy buborék, amit csak akkor veszünk észre, amikor megszívja magát a hal vízzel, és elkezd róla hámlani a festék.
Nem akarom elhallgatni a hátrányát sem: ez a módszer csak kiforrott, „tuti” modellekhez való. A technológiából adódóan nemigen van alkalom a gyártás közbeni próbákra, korrekciókra, mert összeragasztás után már nincs lehetõség érdemi módosításra, ezzel szemben a „bevágott has” szisztéma inkább támogatja a fejlesztést, kísérletezést.
Az alufóliás bevonásról.
Illendõ impregnálás, alapozó festés után (ld. 1.) kezdjünk hozzá.
A fóliát elsõ lépésben simogassuk rá egy reszelõre. Ez két elõnnyel is jár. Egyrészt pikkelymintás lesz a hal, másrészt – és ez a fontosabb – sokkal jobban tudunk majd dolgozni a recés fóliával. Rásimításkor jóindulatúan követi a görbületeket, és egy-két kisebb ránc sem tûnik fel a mintázott felületen.
Ezután szabjuk ki a hal „profilját”, kis ráhagyással, úgy, hogy a hát és a has vonalában csak 1-2-3 mm maradjon fedetlenül. A felragasztáshoz Eporapidot használtam, pár csepp nitrohígítóval kenhetõre hígítva (sima lakk nem jó, mert nem szárad meg a fólia alatt!). Vékonyan kell kenni, ne türemkedjen ki a széleknél! Ezután jön a simogatás, ujjal, finoman, középrõl a szélek felé. Ha megszárad, meg szoktam mártani 2-3 réteg híg nitrolakkban.
Festés.
Karácsonyra megleptem magam egy modell-szórópiszollyal J.
3-4-5 ezer forintért már lehet kapni egyszerûbb típusokat, saját színeket keverhetek, és az eredményt össze sem lehet hasonlítani a szórópalackos festékekkel. Kompresszorom nem lévén, egy pótkereket használok légtartálynak, egy alkalmasan átalakított szelepsapka a csatlakozó adapter. Egy töltés 10-15 hal egyszeri lefújására bõven elég.
(Egyszer kifogyott a levegõm, kocsiba nem mertem ülni, mert este boroztam, de nagyon be akartam fejezni a festést. Nagyot néztek a benzinkutasok, amikor megjelentem a biciklire gumipókozott pótkerékkel J)
A festékeket illetõen a kis dobozos (2 dl?) Neoluxot tartom a legjobb vételnek, kb. 3-400 Ft, alig drágább, mint a gyûszûnyi modellfesték. Nagyon szép felületet ad, a fólia csillogása is érvényesül alatta.
És itt az eredmény:
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

zdravec@freemail.hu

(Dimitri, 2011.11.21 22:33)

Szia!

Megkérdezhetem milyen fát használsz?
Üdv.